Nosztalgia: csendes békesség, hóeséssel

 Mikre emlékezünk? Természetesen az ajándékokra, az édességekre, a finom ebédekre, vacsorákra.  Nálunk sem volt ez másként, nagyon vártam a Jézuskát, ugyan mit is fogok kapni? Esetleg látom-e, amint rakja szét az ajándékokat? Igyekeztem éber maradni, kifigyelni mindent, de anyukám látta nyüzsgésemet, mást talált ki. Földszintes volt a házunk és az utcai szoba fűtetlen volt, oda vártam a fenyőt és a többi ajándékot. Békésen játszottam, babáztam a hátsó szobában, anyukám néha eltűnt, disznót, macskát etetett, nem volt feltűnő. A drágám lopva feldíszítette a fát, az ablak egyik szárnyát kicsit benyitotta és csengettyűszó hallatszott... Azt sem tudtam hogy igyekezzek elcsípni a Jézuskát, nyitom a szobaajtót és már ott volt a díszes karácsonyfa, alatta az ajándékokkal! Kerestem nagyon a "tettest", aki ezt idetette, de hát biztosan a kicsit benyitott ablakon surranhatott ki... hol máshol? Pár év múlva, mikor már én is segítettem a díszítésben, a titokról lehullt a fátyol. A szomszéd Maris néni volt az, aki csöngetett az ablakrésben és elszaladt, hogy ne vegyem észre. Az illúzió így teljes volt!

Az ajándékok pedig az 50-es évek legelején igen nagyon szerények, szegényesek voltak, de mindenki kapott valamit: pl. anyukám egy igazi partvist (akkoriban csak cirokseprű volt, a partvis, ami lószőrből készült, ritkaság volt), és fejkendőt.  Apukám meleg zoknit és sálat, amit anyukám kötött, én pedig egy vadonatúj magasszárú barna cipőt. Jaj de boldog voltam! Kaptam hozzá gombos hócipőt is nehogy a hóban szétázzon a bőrcipő!

És hát persze szaloncukrok, apró csokoládék a fára kötözve, mézeskalács figurák, amiket anyukám sütött, igazi gyertyák világítottak a gyertyatartókban, angyalhaj csillogott fehéren -ami úgy szúrt, hogy vakarózni kellett tőle-, de szép volt tőle a fa. Utána mentünk az éjféli misére, én már az új cipőmben, de ami a fő, a töltött káposztát a tűzhelyen hagytuk, hogy mire hazaérünk, jól átforrósodjon.

Kép forrása: Beyer Róbert

Nagy hóesés volt, mise után igyekeztünk nagyon haza, mert ott várt minket a szármának nevezett töltött káposzta. A házban isteni meleg és reménykeltő illat fogadott, a szárma ránk várt, és bizony nem várt hiába! Nekiültünk éjjel 1 óra után és belakmároztunk belőle derekasan. Nem is gondoltunk arra, hogy a késő éjszakai bőséges, nehéz vacsora bajt okozhatna. Nem is okozott. Elégedetten feküdtünk le a meleg dunnák alá, a boldogságtól alig tudtam elaludni, hiszen ennyi minden egy napra sok volt nekem! Másnap a csendesen fővögető ünnepi ebéd illatára emlékszem, apukám dudorászott, énekelt, dagasztotta a kalácstésztát, anyukám főzött. Olyan csendes, nyugodt nap volt és békesség, az utcán alig jártak emberek, ebéd után kis ejtőzés és családlátogatások következtek. Ez a fajta csendes békesség hiányzik nekem, hóeséssel, a cicák dorombolásával, jó szüleim elégedettségével. Mert azok voltunk, a kicsivel is megelégedtünk, nem volt bennünk hiányérzet. Igazán szép, méltón megünnepelt karácsonyunk volt.

Kiemelt kép forrása: Fortepan, Hontvári Judit 

Brigitta

 Régi karácsonyok nyugaton és keleten

               Kép forrása: Fortepan, Németh Tamás

Liza és Jo, akik az ország nyugati, ill. keleti végéből  származnak, elmesélik különböző, vagy nagyon hasonló, vidám vagy szomorkás, mai világunkban talán már különösnek  ható emlékeiket.

L.- Visszatekintve 70-75 év távlatából az ötvenes évek elejére, az alapvető emlékünk a szegénység...

J.- Amit kisgyerekként elfogadtunk, mert mást nem ismertünk, de mai szemmel nézve szomorú és kilátástalan volt az akkori világ.

L.- Még nem ömlött a nyakunkba a mindent  elárasztó, erőszakos rekláminvázió, ismertük a karácsonyi ünnepkör eseményeit.

J.- Mi még a Jézuskát vártuk, az adventi időszakban fázósan, de szorgalmasan jártunk a 6 órakor kezdődő hajnali rorátéra. Közben meg kellett tanulnom Szent József szerepét a betlehemi történetben.

L.- Jól emlékszem, hogy kislányként én is boldogan mentem a nagy hóban a hajnali  misére. 24-én a szlovák hagyományok szerint mákos bobajkát ettünk ebédre.

J.- Nálunk a sváb szokások uralkodtak: tejleves és mákos tészta volt az ebéd.

L.- Nem volt még villanyunk, este a szerény karácsonyfán valódi gyertyák világították meg a néhány díszt és a saját készítésű szaloncukrokat.

 J.- A szobában karácsonykor gyújtottunk be először. Nálunk sem volt még villany. Szaloncukor, dió, alma, csipeszes gyertyák díszítették a fát.

L.- Emlékszem néhány ajándékra: baba, töltőceruza, redőnyös(!) tolltartó...

J.- Az én ajándékaim: golyóstoll, rajzfüzet, színes ceruzák, könyv (szovjet!)

L.- Elmentünk az éjféli misére, mikor hazaértünk, anyukám frissen sütött pogácsával várt bennünket.

J.- Mi is mentünk az éjféli misére, én lámpalázasan, mert a betlehemi történetet a mise előtt adtuk elő. Nomen est omen: Mária szerepét Mária nevű osztálytársam kapta, (aki mellesleg nagyon tetszett nekem), az én nevem is egyértelmű volt. Állítólag jól sikerült az előadás.

Mise után senki sem sietett haza, a templom előtt összegyűlve meghallgattuk a toronyba felmászott zenészek tárogatóján felhangzó Csendes Éj dallamait. Még ma is hallom...

                                                              Alkotásaink

Nosztalgia, a réges-régen elmúlt gyerekkor emlékei... de vajon valóban elmúlt? Nemrég két érdekes előadáson vettünk részt, mindkettő után mai és réges-régi gyerekeknek való programokat kínáltak: üvegfestést és angyalkakészítést tanultunk. Az ősz hajú gyerekek rövidlátó szemmel, reumás ujjakkal igazi karácsonyi hangulatban lelkesen alkottak. Mi is!

       Liza és Jo

Gyermek- és felnőttkorom boldog karácsonyai

            Kép forrása: Fortepan

Az emlékezés gyerekkoromra, és fiatal életemre kedves témám, és ezt már többször érintettem a blogban. A karácsony közeledtével óhatatlanul elkalandozom gondolatban a régi, meghitt ünnepeink felé, amikor nem gépi zene játszotta a karácsonyi dalokat, hanem az ünnepi díszbe öltözött szüleim, nagyszüleim és mi, gyerekek énekeltük az örök slágert, a Mennyből az angyalt. És ha már angyalról beszélek, karácsonyfánk legfőbb ékessége az égő gyertyák és csillagszórók által megvilágított angyalhaj volt. Mert akkoriban nem elektromos izzók adták a bensőséges fényt, hanem a viaszgyertyák, amiket akkor gyújtott meg édesanyám, amikor a csengőszóra beléphettünk a szobába. Addig ugyanis sétálni vittek bennünket nagyszüleink, és hittük, hogy a varázslat, ami a jó, meleg szobában várt bennünket, a Jézuska műve. Az égő gyertya jellegzetes illata ma is az orromban van, keveredve a fenyőillattal.

                       Első unokámmal

A karácsonyi énekek után bonthattuk csak ki az ajándékot. Nem írok többesszámot, mert nem volt zavaró bőség a fa alatt, mint manapság, de annál nagyobb volt az öröm, amikor a rég óhajtott hajasbabát megkaptuk. De milyen a gyerek? Hamarosan a nagyszüleinktől kapott csattogtatós pléhbéka elterelte a figyelmünket, és a hajasbaba mellőzve lett, olyannyira, hogy még a szomszédban lakó unokatestvéreimnek is csak a békákkal dicsekedtünk. Mi sem természetesebb, hogy unokatestvéreink is azokkal akartak játszani. Ebből egy kis veszekedés kerekedett a szeretet ünnepén. Az egyedül kapható konzum szaloncukorból pedig a barnákat /vagyis kakaósakat/ hamar levadásztuk a fáról, és pár nap elteltével már csak az ügyetlenül visszacsomagolt papírdarabkák emlékeztettek rájuk.

Az ünnepi vacsora, a halászlé és a mákos, diós beigli soha nem maradhatott el az asztalról.

A boldog gyerekkoromhoz nagyban hozzájárult az a szerencsés helyzet, hogy szomszédok voltunk, rengeteg közös élményünk volt, később is, amikor családot alapítottunk. Voltak közös nyaralásaink is. Unokatestvéreink egyben a barátaink voltak, és tudtuk, hogy ez a kötelék halálunkig fog tartani. Így is volt az idei nyárig, amikor unokahúgomat sajnos elvesztettem.

Második unokám

Lélekben már a közelgő utazásomra készülök külföldön élő lányomékhoz. A várakozás örömét fokozza új kis unokám léte, aki másfél évével sok mosolyt csal az arcunkra. Felnőtté cseperedett első unokám pedig a reptéren fog várni, alig várom, hogy magamhoz öleljem.

Anyaként, és most már kétszeres nagymamaként biztos vagyok benne, hogy a boldog karácsonyok igazi feltétele a csillogó szemű gyermekarc, és kacagásuk zenéje. A többi csak ráadás.

  Annaróza

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!